A görög dráma kialakulása

I. Az emberi kíváncsiság

Kr.e. 5. századról beszélhetünk róla. Ez Periklész kora, ahol a demokrácia megszületik.

A görögök tudatában voltak kicsinységükben, így pontosan tudták, hogy hol van a hejük. A delphoi Apollón templom homlokzatára ezt írták: " Ismerd meg önmagad!". Mindent tudni akartak az emberröl, amit tudni lehet és érdemes.

Istenviláguk pontos leképezése volt az emberinek, nagyon féltek az isteneiktől, nehogy gőgjükkel (übrisz) megsértsék őket, ugyanis, ha nem látják be saját emberi kicsinységüket, akkor tragédia történhet. Például, amikor Anakreon királylány azt mondta, hogy szebben tud szőni, mint Athéné, az istenek pókká változtatták - az istenek tehát tudtak kegyetlenek lenni, és dönthettek az emberek életéről, akik fölött ott álltak a párkák (3 nőalak), akik fonták, kimérték, és elvágták az emberi életet.

 

II. Irodalmi háttér

Sok szertartás és ünnep kötődött Déméterhez (az új vetés istene) és Dionüszoszhoz (bor és mámor istene), ahol az emberek reményei, életöröme fejeződött ki. Az ilyen mulatságokon álarcot viseltek, kecskét áldoztak.

Arisztotelész Poetica című művében beszél a dráma születéséről. A dráma a drán igéből származik, jelentése tenni, cselekedni.

A dráma két jellegzetes műfaja a tragédia és a komédia.