A thébai mondakör
a) Komédia
A komódia szóból származik, melynek jelentése, falusi mulatók éneke.
b) Tragédia
A tragódia szóból származik, jelentése kecskedal.
Az elnevezések hátterében az áll, hogy az Isteneknek szentelt ünnepeken kecskét áldoztak, álarcot viseltek, mulatoztak.
A dráma keletkezését az időszámítás előtti 536-532-re tesszük.
Az első jelentős szerző Theszpisz volt, aki alkalmazott a kórus mellett jkarvezetőket, akik között párbeszéd folyt, és már egy színészt is szerepeltetett.
A tragédiaköltők versenye a 6. században már állandó műsorszám volt a Dionüszosz ünnepeiben, ugyanis önismeret megszerzését segítette. Ekkortól beszélünk az úgynevezett klasszikus triászról.
1. Arisztotelész
A dráma igazi formai megjelenése már látható nála, vagyis a kar, karvezetők, szereplők.
Egyes források szerint 78, mások 90 drámát tulajdonítanak neki, de teljesen csak 7 maradt fent.
Újításai: - két színész
- a drámai tertalógia megteremtése (3 dráma + 1 szatírjáték)
Minden eddiginél nyomatékosabban hangsúlyozza az egyén felelősségét - hősei Hüpriszük áldozatai, így saját pusztulásukat idézik elő.
2. Szphoklész