A görög színház
A drámajátékok kialakulása vonta maga után egy állandó épület megépítését, ahol színházi előadásokat lehetett tartani. Ez kezdetben az agóra (piactér) volt, majd a későbbiekben konkrét színházak épülnek. Ezeket általában hegyoldalakkal szemben építették (a jó akusztika miatt), félkörívesek voltak, kő-, illetve márványpadokkal. A nézőtér lépcsőzetesen emelkedett és körülbelül 20-30 ezer nézőt volt képes befogadni.
Felépítése:
- Orkhesztra = tánctér: egy kerek színpad.
- Szkéné = sátor: a kellékeket tárolták itt, általában az orkhesztra mögött.
- Theatron: nézőtér.
- Meeloné: egyfajta gépezet, ami az "isteni beavatkozást" segítette.
- Kailon (jelentése: üreg): a nézőtér és az orkhesztra között helyezték el.
Az előadás kiegészítői:
- maszkok.
- minden szerepet férfiak játszottak (beleértve a női szerepeket is).
- magasított talpú cipők.
- csak jelzett díszleteket használtak (ág = erdő).
Az előadások reggel kezdődtek és estig tartottak. A nézők szabadon nyílváníthattak vélemény. Általában mitológiai témák voltak túlsulyban az előadásokon, de becsempésztek egy-egy politikai célzást is.
1. Orkhesztra
2. Szkéné
3. Parodosz
4. Theatron